Immár hagyományosan az Albert Flórián Stadion Toldi termében került sor az FTC év végi koccintására. Kubatov Gábor, az egyesület elnöke tartott év végi értékelőt, amelyben eredményesnek nevezte az elmúlt esztendőt, emlékeztetve a különböző szakosztályok „sikereire, kiváló eredményeire, a felejthetetlen élményekre", majd bejelentett egy fontos változást is.

„Január elsejétől visszakerülnek a marketingjogok a Ferencvárosi Torna Clubhoz, ezáltal kizárólag csak mi kezeljük a honlapunkat, logónkat, Facebook profilunkat" – olvasható az elnök üzenetében. Kubatov elmondta, az új egyesületi törvény értelmében kerülnek vissza a jogok az FTC-hez. A változás már kézzelfogható is, ugyanis elindult a hivatalos Facebook-oldal, valamint a közeljövőben beindul az új honlap is, a fradi.hu. Az elnök hozzátette, az árról még meg kell Várszegi Gáborral, de az nem lehet több, mint a piaci ár.

Kubatov is megerősítette, nem tervezik új tulajdonos keresését, valamint szeretnék, ha hosszú távon ugyanaz a vezetőedző tudná irányítani a focicsapatot, ugyanis nem tartja követendőnek, hogy húsz év alatt húsz edzőt „fogyasztott el" a csapat.

Az elnök köszöntőjében emellett kifejezte, nehéz évet zártak a Fradinál, amelyben elsődleges cél a gazdasági rendbetétel volt a szakosztályoknál, ami nem ment könnyen, mert számos érdeket sértett. A jövőbeni tervek között emlegette a Népliget helyzetének rendezését, ahol reményei szerint meg lehet teremteni a régóta hiányzó sportorvosi és rehabilitációs hátteret is. A 2012-es feladatok közé sorolta az Albert Alapítvány elindítását, amely egyrészt Albert Flórián hagyatékát kezelné, valamint ösztöndíjrendszert is működtetne, és szerepet vállalna a toborzásban.

 

nemzetisport.hu