A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Chelsea-től az új Üllői úti stadion avatóján. A zöld-fehérek új otthonában Gera Zoltán talált be először.

ÖSSZEFOGLALÓ

Komótos tempóban telt az első pár perc, mindkét csapat ismerkedett a körülményekkel. A kapuhoz Busai Attila révén a Fradi került először közel, ám lövése előtt lest követően lendült a láb és pattant fölé a labda.

A folytatás már inkább a Chelsea-ről szólt, Dibusz Dénes mutatott be védéseket, előbb Didier Drogba, majd a friss világbajnok Andre Schürrle lövése után is. Negyed óra után kijött a nyomás alól az FTC, és a 17. percben hazai játékos szerezte meg az új stadion első gólját! Nagy Dánielcenterezett tökéletesen jobbról, középen érkezett Gera Zoltán, aki ellépett Kurt Zoumától, és ballal négy méterről a kapuba továbbított a tehetetlen Petr Cech mellett (1–0).

Növelte a tempót José Mourinho csapata, de igazság szerint jól zárt a Fradi védelme és jobban is harapott. Érződött, hogy a zöld-fehérek nagyon bizonyítani akarnak, miközben a londoniak többször inkább egyéni megoldások révén próbáltak meg előre jutni, ez ellen viszont hatásos ellenszer volt a lelkesedés.

Drogbát egy rossz „talajfogást" követő bokasérülés miatt a 28. percre elveszítette a Chelsea, igaz, Oscarral talán még kombinatívabb lett az angol együttes, ennek ellenére az első félidő a hazaiaké lett elsősorban a játékrész legjobbjaként kitűnő Nagy Dánielnek köszönhetően, aki többször is zavarba hozta a Mourinho-csapat védelmének bal oldalán Filipe Luíst.A szünetben a tömeges cserék következtében alaposan átalakult mindkét csapat, és gyorsan meg is született az egyenlítő gól: Michal Nalepa fejelte le a labdát Ramires elé, aki jobbal levette, ballal lőtt, és tökéletesen lőtt a kapuba 17 méterről. (1–1)

A második játékrészre visszaesett az iram, nagy volt a Chelsea labdabirtoklási fölénye, a Fradi egy-egy kontrával próbálkozhatott, de a támadók képtelenek voltak átjátszani a rendre jó ütemben visszazáró védőket. A 66. percben óriási Chelsea-helyzetet úsztak meg a zöld-fehérek, majd a magyar bajnokikhoz szokott szemnek lenyűgözően gyors Eden Hazard okozott többször is veszélyt, egyik elfutás-beadás akciója után Oscar centikkel maradt le a labdáról.

A 81. percben aztán mégis megszerezte a vezetést a londoni csapat, Cesc Fabregas váltott ütemet, faképnél hagyta a Fradi-védőket, majd 14 méterről Jova Levente mellett a kapuba passzolt. A Chelsea 2–1-re győzött az új Fradi-stadion megnyitóján.

FTC–Chelsea 1–2

nso.hu